Negyvennyolc másodperc – ennyin múlt
Szalay Balázs és Bunkoczi László mindent megtett a bajnoki cím megszerzéséért – ehhez kétség sem férhet. Az idényzáró nagykállói viadal vasárnapi négy szakasza közül az Opel Dakar Team kettőse mindegyiken a leggyorsabb volt, a pilóta úgy nyomta a gázt, mintha ezer ördög üldözné – a közönség őrjöngött és ünnepelt a pályák szélén, a hátrány fogyott, de sajnos nem fogyott el teljesen.
A végén 48 másodpercen múlt a futamgyőzelem, s 48 másodpercen múlt a bajnoki cím. Meg azon a két defekten, amely szombaton sújtotta a csapatot, s a kerékcsere, amely miatt két és fél perces hátrányba került.
Ez benne van az autósportban – mondta Szalay Balázs szombaton.
Benne van, de nem fér bele – mondta Szalay Balázs vasárnap. Főleg akkor nem, ha a küzdelem ennyire kiélezett mint ezen a versenyen volt, ha véres veríték árán lehet egy-egy másodpercet is hozni a riválison.
„Ennyi fért bele – tárta szét a kezét a tavalyi bajnok a célban, majd gratulált az új bajnoknak, Fazekas Károlynak. – Úgy érzem, ennél már nem sokkal tudtam volna gyorsabb lenni, lehet, hogy nem is tudtam volna – mentünk, ahogy bírtunk” – mondta Szalay, amihez navigátora, Bunkoczi László annyit tett hozzá: „Néha nem mertem odanézni...”
No igen, a nagy sietségben volt jó néhány izgalmas pillanat – olykor két keréken száguldottak másodpercekig, máskor vészesen közel „jöttek” a fák, majd az Antara orrán közlekedtek. De célba értek, s nemes, kiélezett küzdelemben maradtak alul.
„Tizenegy szakaszból hetet megnyertünk, ez azt mutatja, hogy gyorsabbak voltunk, és a két defekttel együtt is mindössze negyvennyolc másodperc volt köztünk a végén. Az év tanulsága: olyan sűrű a magyar mezőny, hogy nem lehet hibázni. Sokba került nekünk, hogy a legutóbbi futamon megütöttük az autó futóművét azon a fatuskón. De nem szomorkodom, mert minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megvédjük a címünket, de ilyen az autósport, benne van a hibalehetőség. Győzni jöttünk ide, de a két defekt megakadályozott ebben. Gratulálunk Fazekas Karcsinak, megérdemelte a bajnoki címet, mert nagyon sokat tett ezért a sportért, értékes tagja a mezőnynek. Örülök, hogy ilyen szoros csatát vívhattam vele” – mondta Szalay.
A csapatfőnök Németh Ottó is gratulált az új bajnoknak, és az Opel Dakar Team rövid távú terveiről is beszámolt.
„Gratulálok Fazekasnak a bajnoki címhez, de remélem, rövid ideig lesz nála a trófea, mert jövőre vissza akarjuk szerezni. Igaz, a szezonnak vége, de számunkra nincs megállás, nincs pihenés – teljes gőzzel azon dolgozunk, hogy ott legyünk a 2012-es Dakar-rali rajtjánál, az Atacama-sivatagban ugyanis új kihívások várnak a csapatra. Büszke vagyok a fiúkra, az egész éves munkára, a hatból három futamgyőzelemre, s köszönöm támogatóinknak, hogy az idén is mellettünk álltak” – mondta Németh Ottó.
Az Opel Dakar Team színeiben további két páros állt rajthoz a viadalon. A Vörös Ferenc, Boros László Attila kettős az ötödik helyen állt, amikor az utolsó előtti szakaszon megtörtént a baj. Vagy úgy is fogalmazhatnánk: a páros átesett a tűzkeresztségen. Vörösék tavaly kezdték a versenyzést, az idén már három futamon rajtoltak, s most túl vannak az első boruláson is.
„Folyamat osan fokoztuk a tempót, de nem éreztem, hogy sok lett volna... – mondta Vörös Ferenc. – Az Antarát megdobta egy lyuk, keresztbe fordultunk, és a kerék megakadt a padkában. Egyszer átfordultunk, méghozzá elég nagy tempónál, körülbelül nyolcvan kilométer per órás sebességgel. Hogy megijedtem-e? Nem, sőt, tovább akartam menni, mondtam is Lacinak, hogy szálljunk ki és fordítsuk vissza, de nem tudtuk folytatni. Sajnálom, mert nagyon tetszett ez a verseny, s bár először autóztam homokon, nagyon élveztem.”
Apáthy Zoltán és Erős Gábor számára is izgalmasra sikeredett a viadal utolsó előtti szakasza: egyrészt érdekes kalandként élték meg, hogy segítettek talpra állítani Vöröséket, majd pedig őket is elérte a balszerencse: leszakadt a váltó.
„Már korábban is hallottuk, hogy furcsán zörög valami az autó elejében, aztán jött egy hosszú, egyenes szakasz sok bukkanóval... Az egyiknél leszakadt valami, alighanem a váltó, úgyhogy attól kezdve hú sszal tudtunk közlekedni, ami nem volt túl izgalmas. Így viszont legalább bent vagyunk a célban, még ha büntetést is kaptunk amiatt, hogy nem teljesítettük az utolsó szakaszt. Összességében nagyon tetszett a verseny, homokos volt, poros volt, de ez egy ilyen műfaj” – mondta Apáthy.
RETRO RÁDIÓ NAGYKÁLLÓ-KUPA, AZ OB 6. FUTAMA
Abszolút végeredmény: 1. Fazekas Károly, Horn Albert (4x4 Off Road Club, BMW X5) 4:15:50, 2. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 48 másodperc hátrány, 3. Lukács András, Szegedi Ferenc (Váci Autó SE, Klement Corvette Impala) 12:12 perc h., ...7. Apáthy Zoltán, Erős Gábor (Opel Dakar Team, Nissan Pickup) 7:31:06 ó h.
Az ob végeredménye. Bajnok: Fazekas Károly, Horn Albert 178 pont, 2. Szalay, Bunkoczi 166.5, 3. Korda, Tóth Gy. (Korda Racing, Nissan Pickup) 127.5
|
|